Felmondási idő alatt is keletkezik szabadság
Az Mt. 115. paragrafusa alapján a munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll. Munkában töltött időnek minősül a munkaidőbeosztás alapján történő munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés, a szabadság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §) első hat hónapjának, a keresőképtelenség, a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés három hónapot meg nem haladó, illetve a munkavégzés alóli mentesülésnek az Mt. 55. paragrafus (1) bekezdésének b)–k) pontjaiban meghatározott tartama.
Ezen szabályból következően a felmondási időszak is szabadságra jogosító időszaknak minősül, tekintettel arra, hogy munkában töltött időnek számít. Ez pedig a felmondási idő azon részére is érvényes, melyre a munkáltató felmentette a munkavállalót a munkavégzés alól.

A ki nem adott szabadság elévülése
Az Mt. 122. paragrafusának (1) bekezdése alapján a szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki. Fő szabályként ráadásul a szabadságot az esedékesség évében kell kiadni. Gyakran előfordul ugyanakkor, hogy – a munkaerőhiányra tekintettel – nem adja ki a munkáltató az esedékesség évében a szabadságot, azt követően pedig veszélyeztetné a működését a szabadságolás.
Azon túlmenően, hogy a munkáltató ezen lépése nem csupán a munka törvénykönyvét, hanem a munkavédelmi szabályokat, illetve a munka és magánélet összehangolásának alapkövetelményét is sérti, a munkáltató nem is hivatkozhat sikerrel arra, hogy a szabadság az Mt. 286. paragrafusának (1) bekezdésében nevesített hároméves igényérvényesítési határidő leteltét követően elévült, a ki nem adott szabadsághoz való jog nem évül el.
A szabadság nem váltható meg pénzben
A szabadság célja a munkavállaló regenerálódása, illetve a munka és a magánélet összhangjának megteremtése. Ennek érdekében fekteti le az Mt. 125. paragrafusa, hogy a munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani, egyéb esetekben azonban tilos pénzben megváltani!

Gyermekek után járó pótszabadság
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 118. paragrafusa alapján a munkavállalónak a tizenhat évesnél fiatalabb egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság jár. A pótszabadság fogyatékos gyermekenként két munkanappal nő, ha a munkavállaló gyermeke fogyatékos. A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.
A törvényben meghatározott jogosultságból azonban nem következik az, hogy a munkavállaló a szabadság kivételével maga is rendelkezhet, így ezt a szabadságtípust is a munkáltató adhatja ki az általános szabályoknak megfelelően, a belátása szerinti időben. Adott esetben így az is előfordulhat, hogy a gyermekek után járó pótszabadságot akkor veheti igénybe a munkavállaló, amikor a munkavállaló nem tudja az idejét a gyermekével tölteni (például iskolai időszak alatt). A munkáltatónak ugyanakkor érdemes mérlegelnie, hogy megéri-e figyelmen kívül hagyni a munkavállaló kérését.

Apai pótszabadság
Az apának gyermeke születése esetén, legkésőbb a születést követő második hónap végéig öt, ikergyermekek születése esetén hét munkanap pótszabadság jár, amelyet kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. A szabadság akkor is megilleti az apát, ha a gyermek halva születik vagy meghal. Ez a pótszabadságtípus tehát – szemben a gyermekek száma alapján járó pótszabadsággal – a munkáltató szándékától teljesen független. Ezen túlmenően ez az egyetlen pótszabadságtípus, melyet nem kell arányosítani, azaz nincs annak jelentősége, hogy a munkaviszony két hete vagy két éve kezdődött.