Gyorsabb lehet a civil szervezetek nyilvántartásba vétele

A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények március 1-én hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célozzák.

A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények 2017. március 1-én hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célozzák.

Március 1-jétől a sportegyesületek is kérhetik bejegyzésüket egyszerűsített elektronikus eljárásban, mintaokirat használatával. Ugyancsak az eljárások gyorsítását szolgálja az az előírás, amely szerint az általános, nem mintaokirattal, hanem egyedi létesítő okirattal alakuló szervezet bejegyzésére irányuló eljárásban csak egyszer írhat elő hiánypótlást a bíróság, és ekkor a kérelem valamennyi hiányosságát meg kell jelölnie.

Az ügyésznek megszűnik az általános törvényességi ellenőrzési jogköre, az egyesületek és alapítványok nyilvántartásba vételi és változásbejegyzési eljárásában nem illeti meg az ügyészt önálló fellebbezési jog a bíróság határozatával szemben.

A jogalkotó megváltoztatta azt a korábbi szabályozást, amely szerint a civil szervezeteknek ez év március 15-ig kellett volna összehangolniuk létesítő okiratukat az új Ptk.-val. A módosítás szerint ez a kötelezettség immár konkrét határidő nélkül a soron következő okirat-módosítással teljesíthető.