Új közbeszerzési törvény lép hatályba 2015. november 1-én

  • ·        Az új törvény több ponton módosítja a jelenlegi szabályokat, az egyik legfontosabb változás az értékelési szempontokat érinti. A továbbiakban nem a legolcsóbb ajánlatok kapják a legmagasabb pontszámot. Ehelyett előtérbe helyezik a munkahelyteremtést, az innovatív megoldások alkalmazását, a gazdaságfejlesztés szempontjait, minőségi alapokra helyezik a kiválasztást. Mindez azt jelenti, hogy hiába adja egy cég a legolcsóbb ajánlatokat, nem lehet biztos a sikerében.
  • A túlárazás megakadályozása érdekében a jogszabály lehetővé teszi, hogy az ajánlatkérő előre meghatározzon egy olyan összeget, amelyet fölött érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot.
  • A hazai és az uniós forrásokra is vonatkozó módosítás rugalmasabb eljárásrendet tartalmaz. Csökkennek az ajánlattételi határidők, például a nyílt eljárásnál 40-ről 35 napra, ez elektronikus benyújtás esetén 30 napra. Kivételesen, sürgősség esetén pedig lehetőség lesz gyorsított nyílt eljárást is alkalmazni, 15 napos ajánlattételi határidővel.
  • Egyszerűsített új nemzeti eljárás jön létre a szolgáltatások esetében 18 és 60 millió forint között, az építéseknél pedig 100 és 500 millió forint között. Uniós közbeszerzési eljárást kell lefolytatni 60 millió forint fölött a szolgáltatásoknál, míg az építéseknél 500 millió és 1,5 milliárd forint között nemzeti hirdetményes eljárást, e felett uniós közbeszerzést.
  • Változás az is, hogy építési beruházásoknál 100, szolgáltatásoknál 18 millió forintra mérséklik azon közbeszerzések értékhatárát, amelyeknél alkalmazható lesz a négyajánlatos meghívásos eljárás.
  • A törvény rögzíti a kizáró okok körét, így például az offshore szervezetek kizárására vonatkozó követelményt. Ez azt jelenti, hogy fel kell mondani a szerződést azzal a társasággal, amelyben 25 százalékot meghaladó arányt szerez a kifogásolt cég.
  • A módosítás összeférhetetlenségi kérdéseket is érint: az új szabályozás szerint az államfő, a kormánytagok, a legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, a Közbeszerzési Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Központi Statisztikai Hivatal vezetője és hozzátartozói tulajdonában álló társaságok sem tehetnek ajánlatot közbeszerzésekben.

Az új közbeszerzési törvény 2015. november 1-től hatályos. Ehhez kapcsolódóan megjelent kormányrendeletek:

  • 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet A közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról 20954
  • 308/2015. (X. 27.) Korm. rendelet  A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítésének és módosításának Közbeszerzési Hatóság által végzett ellenőrzéséről