Minimálbér 2023. december 1-től

A megszokottól eltérően ebben az évben már novemberben megszületett a döntés a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről. Az összegeket és a részletszabályokat a 508/2023. (XI. 20.) számú rendeletben hirdette ki Magyarország Kormánya.  Első alkalommal a december hónapra járó munkabérek megállapításánál kell az új minimálbért, illetve a garantált bérminimumot figyelembe venni.

A kormányrendelet szerint ezek összegszerűen az alábbiak:

A minimálbér bruttó 266 800 forintra, míg a garantált bérminimum bruttó 326 000 forintra emelkedett.

Ehhez kapcsolódóan változott többek között az egyszerűsített foglalkoztatás után fizetendő közteher, mivel ennek mértékét a minimálbér alapján határozzák meg. Változott továbbá a munkaviszonyban foglalkoztatottak járulékfizetési alsó határa, amelynek mértéke a minimálbér 30%-a, így december 1-jétől 80 040 forint után szükséges megfizetni a társadalombiztosítási járulékot és a szociális hozzájárulási adót. A megbízásos jogviszonyban a biztosítás elbírálása szempontjából szintén a december 1-jétől hatályos megemelkedett minimálbér alapján kell majd megállapítani, hogy a magánszemély biztosítottá válik-e. Amennyiben a tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a minimálbér 30%-át, illetve naptári napokra lebontva annak harmincad részét, vagyis 2 668 forintot, akkor a megbízónak bejelentési, bevallási, levonási és befizetési kötelezettsége keletkezik.

Egyéb tekintetben – mint például a társadalombiztosítási ellátások, a rehabilitációs hozzájárulás, a szociális hozzájárulási adó kedvezmény, a személyi adókedvezmény vagy a távmunkavégzés költségtérítése szempontjából, amelyek a minimálbérhez kötöttek –, a változás alkalmazása legelőször csak 2024 januárjában esedékes.

 

Egyes juttatások adózásának veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól

  1. november 16-ától adómentesen lehet ajándékozni és reprezentációs célból felszolgálni bizonyos oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott, felcímkézett palackokban árusított borászati termékeket. A mentesség alá vont borászati termékek körébe az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet VII. melléklet II. szereplő, szőlőből készült termékek részében tartoznak.

451/2023. számú kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. kormányrendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény és a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó szabályaitól eltérően 2023. november 16-ától “mentes az adó alól a közvetlenül a szőlészetről és borászatról szóló 2020. évi CLXIII. törvény (Btv.) 9. paragrafusának (1) bekezdése szerinti forgalomba hozatalt kezdeményező borászati üzemengedélyestől palackozott kiszerelésben vásárolt, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott, a Btv. 1. paragrafusának 3. pontja szerinti borászati termék reprezentációs és nem reprezentációs célú vendéglátás keretében, továbbá üzleti ajándékként vagy csekély értékű ajándékként történő juttatása”.