A kamarai hozzájárulás befizetése 2013-ban is kötelező, ennek díja 5 000 Forint/év, befizetési határideje pedig 2013. március 31.

A kamarai hozzájárulást az alábbi számlaszámokra kell:

Budapesti székhelyű cégek esetén: BKIK 10102086-02614500-02003005

Pest Megyei székhelyű cégek esetén: PMIK 10102086-11571302-12000007

Az összeg átutalásánál a közlemény rovatba feltétlenül kérjük feltüntetni a cég adószámát és a „kamarai hozzájárulás” szöveget.

Elektronikus számlának az a számla minősül, amelynek kibocsátása és befogadása elektronikus formában történik. Az elektronikus számla eredetének hitelessége és adattartalmának sértetlensége bármilyen módszerrel biztosítható. Elektronikus számlán időbélyegzőt nem kell elhelyezni. Az elektronikus számlázáshoz a felek erre vonatkozó előzetes és írásos megállapodása szükséges, kivéve, ha az elektronikus számlázást kötelező jelleggel törvény írja elő. Ha ugyanannak a számlabefogadónak a kibocsátó több elektronikus számlát tartalmazó számlaköteget küld meg, vagy bocsát rendelkezésére, akkor elegendő a különböző számlák azonosító adatait egyszer feltüntetni, feltéve, hogy minden számla esetében a teljes információ elérhető. 

Megőrzés szabályai

Papíralapú bizonylat esetében fő szabály szerint a kibocsátónak a másodlati példányt, a befogadónak az eredeti példányt kell megőrizni. Papíralapon kibocsátott bizonylat elektronikus formában is megőrizhető. Elektronikus számla kizárólag elektronikus formában őrizhető meg az eredet hitelességének és az adattartalom sértetlenségének biztosításával, s ezeket a követelményeket akkor is teljesíteni kell, ha a kibocsátás formátuma esetleg egy vagy több alkalommal megváltozik. Az elektronikus formában történő megőrzés esetén elektronikusan kell megőrizni a számla eredetének hitelességét és az adattartalom sértetlenségét biztosító adatokat is.

Számlázási határidő

Az adómentes Közösségen belüli termékértékesítésről kibocsátott számlát legkésőbb a teljesítés napját követő hónap 15. napjáig kell kibocsátani. Szintén a teljesítés napját követő hó 15. napjáig kell a számlát kiállítani annak a szolgáltatásnak az ellenértékéről, amelynél adófizetésre a szolgáltatás igénybevevője kötelezett. E körbe azok a szolgáltatások tartoznak, amelyeknél a teljesítés helye nem belföld, továbbá a szolgáltatást nyújtó belföldi adóalany a teljesítés helye szerinti tagállamban, illetve országban nem rendelkezik a teljesítéssel legközvetlenebbül érintett állandó telephellyel. Minden más olyan esetben, amikor a számla áthárított adót nem tartalmaz, illetve annak áthárított adót nem kellene tartalmaznia, az áfatv. továbbra sem ír elő konkrét számlázási határidőt. E körbe az áfatv. 142. §-a szerinti fordítottan adózó termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások, továbbá az alanyi adómentes adóalany által e minőségében teljesített ügyletek tartoznak.
.

Az áfatv. ezidáig nem egyértelműen szabályozta azt a kérdést, hogy a számla kibocsátásánál mely tagállam rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni.

A fő szabály szerint számlát abban a tagállamban hatályos szabályok figyelembe vételével kell kiállítani, amely területére a teljesítés helye esik.

Szintén a fő szabály érvényesül abban az esetben is, ha a teljesítés helye más tagállam területére esik és a számlát a termék beszerzője, a szolgáltatás igénybevevője bocsátja ki a termék értékesítőjével, a szolgáltatás nyújtójával kötött megállapodása alapján.

A fő szabálytól eltérően a számla kibocsátásánál a terméket értékesítő, a szolgáltatást nyújtó gazdasági letelepedésének helye szerinti tagállam rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a teljesítés helyén a termék értékesítője, a szolgáltatás nyújtója nem rendelkezik gazdasági letelepedéssel és adófizetésre a termék beszerzője, a szolgáltatás igénybevevője kötelezett.

A számla kibocsátásánál ugyancsak a terméket értékesítő, a szolgáltatást nyújtó adóalany gazdasági letelepedésének helye szerinti tagállam rendelkezései az irányadóak, ha a teljesítés helye harmadik ország területére esik, s ott a termék értékesítője, a szolgáltatás nyújtója nem rendelkezik gazdasági letelepedéssel.

Az új munka törvénykönyvének (Mt.) 2013. január 1-jével hatályba léptek a távolléti díj számításával kapcsolatos szabályai, amellyel kapcsolatban a közelmúltban szakmai körökben és a sajtóban is többféle értelmezési lehetőség látott napvilágot. Jelen segédlettel ezért szeretnénk az új számítási módszert övező bizonytalanságot eloszlatni és a távolléti díj kiszámítására vonatkozó szabályok helyes alkalmazásához segítséget nyújtani.

A távolléti díj számításának elvi módszerére vonatkozóan több megoldás is lehetséges. Értelemszerűen minden módszernek vannak előnyei és hátrányai. Az új munka törvénykönyve kapcsán a jogalkotót az a szándék vezette, hogy olyan módszert határozzon meg, amely a korábbi hatályos szabályozáshoz képest egyszerűbben és kevesebb adminisztrációval teszi lehetővé a szabadság tartamára járó távolléti díj kiszámítását. Ezt az egyszerűsítést szolgálta a törvény által meghatározott – az általános munkarend szerinti munkanapok számától független – 174-es osztószám alkalmazása is.

Rögzíteni szükséges, hogy a távolléti díj számításánál 2013. január 1-jétől bevezetett 174 órás osztószám a havi alapbéres bérformában alkalmazottakra vonatkozik.

A távolléti díj számításának új módszere tekintetében a személyi kört illetően a munka törvénykönyve alapján foglalkoztatott munkavállalók és a közalkalmazottak érintettek, míg a közszolgálati tisztviselők, valamint a fegyveres és rendvédelmi szervek állományába tartozó szolgálati jogviszonyban állók nem. (Szintén nem érintettek a közfoglalkoztatásban résztvevők, mivel a közfoglalkoztatottat szabadsága tartamára a közfoglalkoztatási bér, illetve közfoglalkoztatási garantált bér illeti meg. A továbbiakban az egyszerűség kedvéért az érintettekre munkavállalókként fogunk hivatkozni.)

Az alapbér tekintetében a munkáltatók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében az a megoldás született, hogy a távolléti napokra bármely hónapban ugyanolyan összegű alapbér járjon, tehát a mértéke ne változzon aszerint, hogy az adott hónapban mennyi az általános munkarend szerinti munkanapok száma. Tehát amíg a különben is átalányjellegű havi alapbér nem változik, a távolléti díj alapbér része is változatlan marad, függetlenül attól, hogy a munkavállaló például egy kevesebb vagy több munkanapot magában foglaló hónapban megy szabadságra. A munkanapok száma havonként általában 20 és 23 nap között szóródik a naptári hónap hossza és a hétköznapok/hétvégék hónapon belüli elhelyezkedésének függvényében, ezért az új számítási mód a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a munkabérek az adott hónap munkanapjaitól függően – mind pozitív, mind negatív irányban – eltérhetnek a munkaszerződésben megállapított alapbértől.

Természetesen hasznos szakmai vitát folytatni arról, hogy a jogalkotó által választott számítási módszer minden tekintetben megfelelő-e, ugyanakkor a számításra vonatkozó törvényi szabályozást egyértelműnek tartjuk. Számítunk és nyitottak vagyunk ugyanakkor mind a munkaadók, mind a munkavállalók visszajelzéseire az új munka törvénykönyve gyakorlati alkalmazásának tapasztalatai tekintetében, amelynek eredményeként szükség szerint sor kerülhet a törvény „finomhangolására”.

A Nemzetgazdasági Minisztérium már kifejezte hajlandóságát arra, hogy a munkaadók, a munkavállalók és az egyéb jogalkalmazók visszajelzései alapján – az érdekképviseletekkel és más szakmai szervezetekkel közösen – áttekintse a hatályos szabályozást és a tárgyalások eredményeként, amennyiben szükséges, kezdeményezze a távolléti díjjal kapcsolatos szabályok módosítását. Ennek megtörténtéig a Nemzeti Munkaügyi Hivatal a távolléti díj számítására vonatkozóan a jogalkalmazást jelen módszertani segédlet közzétételével kívánja elősegíteni.

II.

Szabadság esetén a munkavállalónak az adott hónapra járó munkabére két részből tevődik össze: a ledolgozott munkanapokra járó arányos munkabérből, valamint a távollét idejére járó távolléti díjból. A sajtóban és az internetes portálokon megjelenő cikkek alapján a legnagyobb bizonytalanság a gyakorlatban azt övezte, hogy a távolléttel érintett hónapban hogyan kell meghatározni a munkával töltött időre járó alapbért. E szempontból fontos körülmény, hogy a 174 órával történő osztás csak a távolléti díj meghatározásánál alkalmazandó. A munka törvénykönyvének szabályaiból és az eddig követett joggyakorlatból is következik, hogy a munkában töltött napokra járó munkabér megállapításánál a havi alapbért a munkavállalóra irányadó általános munkarend szerinti havi munkanapok (munkaórák) számával kell elosztani, és ezt kell megszorozni az ebből ténylegesen ledolgozott munkanapok (munkaórák) számával. Szeretnénk tehát leszögezni, hogy a munkában töltött napokra járó bér meghatározásánál az egy órára eső távolléti díjjal nem lehet számolni, hiszen egyrészt a munkában töltött napok nem minősíthetők távollétnek, másrészt a számítás során a havibéres munkavállalónál csak a havi alapbérből, és nem az órabérből lehet kiindulni. A havibéres munkavállalót teljes hónap ledolgozása esetén magától értetődően a teljes havi alapbére illeti meg, következésképpen nem teljes hónapra a havibér arányos része jár, ezt pedig a tárgyhó munkanapjainak száma és a ténylegesen munkában töltött munkanapok arányában lehet kifejezni.

A havibér másik összetevőjét szabadság esetén a szabadság tartamára a 174-es osztószám figyelembevételével meghatározott távolléti díj alkotja. Ennek kiszámításához a havi alapbért 174-gyel kell osztani, majd meg kell szorozni a napi teljes munkaidő óraszámával és a szabadságnapok számával.

Fontosnak tartjuk továbbá az eddig elhangzottakkal összefüggésben azt is megjegyezni, hogy a havibéres munkavállaló esetén a havibér átalányjellege miatt a munkaszüneti napnak általában, így a távolléti díj számításánál sincs relevanciája, azaz sem munkanapként, sem távollétként nem számolható el. Mindez az Mt. 93. § (2) bekezdés és 146. § (3) bekezdés d) pontja alapján egyértelműen levezethető: Munkaszüneti nap esetén távolléti díj csak óra- vagy teljesítménybérezés esetén jár, ha az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő.

A fentiektől eltérő megközelítések és számítási módszerek tehát nincsenek összhangban az új munka törvénykönyvének előírásaival és az abban megnyilvánuló jogalkotói szándékkal. Kétségtelen, hogy a távolléti díj számítására vonatkozó számítási mód miatt a dolgozónak járó havi munkabér fizetett távollét esetén a munkarend szerinti munkanapok számától függően havonként eltérést mutathat. Ebből következően az is előfordulhat, hogy szabadság esetén a munkabér nem éri el a munkaszerződésben megállapított alapbért, ugyanakkor a munkabérek védelme érdekében a havi alapbér a szabadság miatti távollét következtében sem lehet kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér, illetőleg a garantált bérminimum jogszabályban előírt összege. Ez esetben tehát az alapbért ki kell egészíteni a minimálbér mértékére.

A törvény által megadott számítási mód alkalmazása mindazonáltal nem kötelező. A törvénykönyv egy órára járó távolléti díj számítását meghatározó 149. § (1) bekezdés a) pontjától az eltérést a 165. § lehetővé teszi, eszerint a 174-es osztószámtól a munkaszerződés a munkavállaló javára, illetve a kollektív szerződés bármilyen irányban eltérhet.

III.

Az előzőekben tárgyalt új számítási módszer tehát havi alapbér esetén eltér a távolléti díj korábban alkalmazott számítási módjától, emiatt szokatlannak tűnhet az ezzel először szembesülők számára. A könnyebb érthetőség kedvéért ezért gyakorlati példák segítségével mutatjuk be a javasolt, általunk helyesnek tartott számítási módot.

1. Példa:

A havidíjas munkavállaló számára egy huszonkét munkanapos és egy húsz munkanapos hónapban 3-3 nap szabadságot adnak ki. A munkavállaló bruttó havi alapbére 200000,- Ft.

Egy huszonkét munkanapos hónapban a munkanapok száma 22 és van egy munkaszüneti nap is, amit azonban nem veszünk figyelembe a számításnál, így a munkavállalót megillető havi bér a következő összetevőkből fog összeállni:

A ledolgozott munkanapokra járó bér:          200000 Ft / 22 × 19 = 172727 Ft

-        ahol egy huszonkét munkanapos hónap munkanapjainak száma 22, 19 pedig a ledolgozott munkanapok száma

Távolléti díj:                                                  200000 Ft / 174 × 8 × 3 = 27586 Ft

-        ahol 174 a törvényben meghatározott osztószám, amely megadja az egy órára jutó távolléti díj összegét, 8 az általános munkarend szerinti napi munkaidő órában, 3 pedig a távollét napjainak száma

A munkavállaló havi bruttó munkabére tehát:

172727 Ft  + 27586 Ft = 200313 Ft

A fenti összeg kismértékben meghaladja tehát a munkavállaló havi alapbérét, de ezen összeg megilleti a munkavállalót a törvényben rögzített számítási mód alapján.

Egy húsz munkanapos hónapban a munkanapok száma csak 20, ezért az ebben a hónapban kiadott 3 nap szabadság azt eredményezi, hogy a munkavállaló havi bére 197586 Ft lesz, amely alacsonyabb, mint a szerződés szerinti alapbére, azonban a munkabér kiegészítése nem kötelező, mert az összeg a minimálbért, illetve a garantált bérminimumot meghaladja.

2. Példa:

A munkavállaló havi alapbére megegyezik a minimálbérrel, azaz 98000 Ft-tal, és 3 nap szabadságot vesz ki egy huszonkét munkanapos, illetve egy húsz munkanapos hónapban. A számítás a következőképpen fog alakulni:

Egy huszonkét munkanapos hónapban a munkavállalónak a szerződés szerinti bérét kismértékben meghaladó munkabér jár. Mivel egy húsz munkanapos hónapban a munkavállaló bére a számítás alapján nem érné el a minimálbért, ezért a munkavállaló bérét fel kell emelni a minimálbér mértékéig.

3. Példa:

A munkavállaló havi alapbére 100000 Ft, ami meghaladja a minimálbért. A 6 nap szabadság miatt azonban egy húsz munkanapos hónapban a bére nem érné el a minimálbér összegét, ezért ebben a hónapban a bérét ki kell egészíteni a minimálbérre. Egy huszonkét munkanapos hónapban viszont ilyen kiegészítési kötelezettség nincs, hiszen a számított bér meghaladja a minimálbér összegét.

4. Példa:

A munkavállaló részmunkaidőben dolgozik, napi négy órában, havi alapbére 80000 Ft és 4 nap szabadságot vesz ki. Ebben az esetben az egy órára jutó távolléti díj kiszámításához a havibért osztani kell a 174 időarányos részével. Négy órás részmunkaidő esetében ez az osztószám 174 × 4 / 8 = 87. A távollétre járó díjazás kiszámításánál a havibért tehát 87-tel kell osztani és a részmunkaidőnek megfelelő napi óraszámmal, 4-gyel kell szorozni. A kapott havibér összege egy huszonkét munkanapos hónapban magasabb, egy húsz munkanapos hónapban alacsonyabb lesz a havi alapbér mértékénél, de a minimálbér időarányos részét – ami napi négy órás részmunkaidő esetén 49000 Ft-nak felel meg – eléri, így kiegészítése nem kötelező.

5. Példa:

A munkavállaló részmunkaidőben, napi 6 órában dolgozik, havi alapbére a minimálbér arányos része, 73500 Ft és 6 nap szabadságot vesz ki. Az eset a számítást tekintve az előző példához hasonló, annyiban tér el attól, hogy a távolléti díj számításánál az osztószám a napi 6 órás részmunkaidő miatt 174 × 6 / 8 = 130,5 lesz, továbbá a munkabér védelme érdekében itt is ki kell egészíteni a munkavállaló bérét a 3. példához hasonlóan.