A tagi kölcsönökkel kapcsolatban egy 2013-tól életbe lépő új szabály miatt érdemes körültekintőbbnek lenni

2013-tól a nyereség-minimum alapjának számításakor növelni kell az alapot a tagi kölcsönök növekményének 50%-ával. A növekmény megállapítása sajnos nem könnyű, mert a szó klasszikus értelmezéséből téves következtetésre jutunk.

A törvény szerint a növekményt úgy kell kiszámolni, hogy a 2013-as napi átlagos állomány és az adóévet megelőző adóév utolsó napján (azaz 2012. december 31-én) meglévő kötelezettség különbségét kell venni. Előfordulhat, hogy 2013 év elején is nulla, illetve év végén is nulla a tagi kölcsön, de év közben volt mozgás. Ekkor gondolhatnánk, hogy a növekmény nulla. De nem az. A napi áltagos állománynak az évközi mozgások miatt lesz értéke, így annak 50%-át be kell számítani a nyereségminimum alapjába.

Civil információs portált indított az Emmi

Civil információs portált indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a www.civil.info.hu  világhálós oldalon elérhető valamennyi társadalmi szervezet, köztük a pártok bíróságon bejegyzett adatai, a pályázati lehetőségek, továbbá az is, hogy 1 százalékos felajánlásaikkal hányan és mekkora összeggel támogatták e szervezeteket.

Az oldalon összesítve érhetők el a minisztériumok és az államigazgatási szervek által az interneten közzétett, civil szervezetekre vonatkozó nyilvános információk, továbbá az Országos Bírósági Hivatal által nyilvántartott valamennyi – mintegy 73 ezer – civil szervezet adata, beszámolója, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedvezményezetti listája, valamint az elszámolással érintett és a kizárt szervezetek adatai is.

A honlapon tevékenységi kör és területi bontás alapján is kereshetők a szervezetek. Megtalálható, hogy egy adott szervezet közhasznú-e vagy sem.

Személygépkocsi és az áfa

Az utóbbi években mindig volt valami téma, ami miatt a személygépkocsik áfa-szabálya előtérbe került.

A telefonokhoz hasonló szabály került az áfatörvénybe 2013. január 1-jétől.
De már az elején tisztázzuk! Hiába szól ebben a két kérdésben szinte szó szerint ugyanúgy a törvény, az adóhatóság értelmezése.

Az adóhatósági tájékoztatók szerint

  • a telefon esetében a számla végösszegéből a magánhasználatot kivonva, a maradék áfájának 70-30%-át kell osztani.
  • a személygépkocsi esetében az 50%-ba belefér a magánhasználat, így az áfa 50%-ának levonásához nincs szükség útnyilvántartásra.

Lehet, hogy a személygépkocsihoz kiadott álláspont majd a telefonokra kiadott tájékoztatót is felül fogja írni.

A továbbiakban a személygépkocsira koncentrálva nézzünk néhány tipikus esetet az áfa szempontjából:

  1. továbbra sem vonható le az áfa az önállóan történt termékbeszerzések esetében. Ilyen az üzemanyag, az olaj, az alkatrész vásárlása
  2. továbbra sem vonható le az áfa olyan szolgáltatásoknál, melyekre tételes tiltás van. Ilyen a parkolás, az útdíj
  3. Levonható az áfa 50%-a az igénybevett szolgáltatások esetében, ilyen például a mosatási költség
  4. azokban az esetekben, amikor együtt valósul meg termék és szolgáltatás számlázása, akkor meg kell vizsgálni, melyik a főtevékenység:
  • egy kötelező szerviz alkalmával beépített alkatrészek a szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódnak, így a teljes számla szolgáltatásnak tekinthető még akkor is, ha a termékek külön sorban kerülnek felsorolásra
  • egy téli gumi vásárlása szereléssel együtt inkább termékvásárlásnak tekinthető, még akkor is, ha a számlán a felszerelés, mint szolgáltatás is leszámlázásra kerül.

Ezekben a „vegyes” az esetekben azt érdemes vizsgálni, hogy melyik az a része a számlának, ami a másik nélkül nem jött volna létre. Az első esetben a szolgáltatás igénybevétele miatt jött létre a termékvásárlás, ezért a szolgáltatás a főtevékenység. A második esetben pedig a termékvásárlás „húzta” magával a szolgáltatást, azaz a kerekek felszerelését, ezért a termékvásárlás a főtevékenység.

 

A NAV-val összekötött pénztárgépek bevezetésének ütemezése

A Kormányhatározat született online adatkapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésének ütemezéséről. (1059/2013. (II. 13.) Korm. határozat) Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 260. § (1) bekezdés c) és e)–h) pontjában foglalt szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésének ütemezése az alábbi lesz:

  • az új pénztárgépekre való átállás időpontja: 2013. május 1.
  • az elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépek 2013. június 30-ig való használatát az állami adóhatóság nem szankcionálja
  • az elektronikus naplóval rendelkező hagyományos pénztárgépek 2013. december 31-ig való használatát az állami adóhatóság nem szankcionálja
  • 2013. július 1-től az elektronikus naplóval rendelkező hagyományos pénztárgépek üzemeltetői elektronikus úton, havonta kötelesek adatot szolgáltatni a pénztárgéppel kibocsátott nyugták, egyszerűsített számlák adatairól

A NAV köteles, hogy honlapján közzétenni, az elektronikus naplóval nem rendelkező, – tehát legkésőbb 2013. június 30-ig lecserélendő- pénztárgépek engedélyszámát, típusmegnevezését.