2013. július 1-től módosul a közérdekű önkéntes tevékenységről (Köt.) szóló 2005. évi LXXXVIII. számú törvény

Ezek után minden fogadó szervezet köteles lesz közvetlenül a miniszterhez bejelenteni önkéntesei névsorát.

A bejelentést a minisztérium honlapján, a Civil Információs Portálon keresztül, vagy pedig a kormányzati portálon közzétett elektronikus űrlapon kell megtenni. A bejelentéshez csatolni kell helyi önkormányzatok társulása esetén a társulási megállapodás másolatát.

Civil szervezet és közhasznú szervezet esetén:

- a hatályos létesítő okirat másolatát

- a fogadó szervezet adatairól a nyilvántartást vezető bíróság által kiállított 30 napnál nem régebbi kivonatot

-egyéni vállalkozó esetén az egyéni vállalkozók nyilvántartásába történő bejelentkezésről, illetve változás bejelentésről kiadott, az egyéni vállalkozó hatályos adatait tartalmazó igazolás másolatát, vagy 30 napnál nem régebbi hatósági bizonyítványt

-fogadó intézmény, illetve annak fenntartója esetén annak igazolását, hogy a fogadó intézmény jogszerűen működik.

Egyházak nyilvántartásába fel nem vett belső egyházi jogi személy esetén az egyház egésze, legfőbb szerve, illetve az egyházak nyilvántartásába felvett felettes szerve képviselőjének nyilatkozatát a fogadó szervezet nevéről, székhelyéről, és képviselőjének személyéről, továbbá arról, hogy a fogadó szervezet belső egyházi jogi személy.

Amennyiben a fent felsorolt mellékletek nem kerülnek csatolásra, azokat a bíróság beszerzi a vonatkozó nyilvántartásokból.

A fogadó szervezetek nyilvántartása ez után hatósági nyilvántartásnak fog minősülni, amely közhitelesen tanúsítja a bejelentési kötelezettség teljesítését, és a bejelentés tartalmát is.

A módosítással eltörölték továbbá a „munka” kifejezést, a jövőben ez már „tevékenység”. Eltörölték a „közoktatást”, a jövőben ez már „köznevelés” lesz. A „közoktatási intézmény” –ből „nevelési-oktatási intézmény” válik. A Köt 11.§. (5.) bekezdése hatályát veszti a módosítás hatályba lépésével. A módosítás elhatárolja az iskolai közösségi szolgálat fogalmát a közérdekű önkéntes tevékenységtől.

A látvány-csapatsportok támogatási rendszere 2013. május 19-től

A 2013. április 18-án kihirdetett, az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény, illetve a 2013. május 9-én kihirdetett, a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) módosításáról szóló 134/2013. (V. 9.) Korm. rendelet 2013. május 19-i hatállyal módosította a látvány-csapatsportok támogatása társasági adókedvezményének szabályait.  A Tao. tv. alábbiakban ismertetésre kerülő, megváltozott szabályait első alkalommal a 2013-2014-es támogatási időszakban benyújtott új sportfejlesztési programok támogatásával (juttatásával) összefüggésben kell alkalmazni (Tao. tv. 29/U.§). A Kormányrendelet módosításai 2013. május 19-től alkalmazandóak.

A Tao. tv. módosult 22/C. § (2)-(3) bekezdései értelmében a látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezménye támogatási igazolás alapján vehető igénybe. Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az adózó

  • a támogatási igazolás kiállítására irányuló kérelemnek a támogatás génybevételére jogosult szervezet általi benyújtásakor köztartozásmentes legyen [ezen előírás a Tao. tv. 29/S. § (5) bekezdése szerint 2012. március 1-jei hatállyal alkalmazandó]
  • támogatási igazolásban szereplő összegű támogatást a támogatott szervezet, illetve – új előírásként – az ún. kiegészítő sportfejlesztési támogatást a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége vagy a sportköztestület számára átutalja, valamint
  • a támogatás és a kiegészítő sportfejlesztési támogatás átutalásának megtörténtét az állami adóhatóság részére a pénzügyi teljesítéstől számított 8 napos, jogvesztő határidőn belül bejelentse.

2013. május 19-től a támogató nem kötelezett a támogatási igazolás másolatának illetve az átutalást igazoló banki bizonylatnak az állami adóhatósághoz történő benyújtására, a Korm. Rendelet 7. § (2) bekezdésének hatályon kívül helyezésére tekintettel.

Szintén változott a szabályozás a képzéssel összefüggő feladatok, a személyi jellegű ráfordítások, a tárgyi eszköz beruházás, felújítás, az utánpótlás-nevelési feladatok ellátásának, a versenyeztetéssel összefüggő feladatok támogatása esetén a támogatás összege utáni 1%-os befizetési kötelezettség tekintetében (melyet az ellenőrző szervezet által ellátott közigazgatási hatósági és szolgáltatási, valamint ellenőrzési feladatok központi költségvetési támogatására kell fordítani). Ezen kötelezettséget a korábbiaktól eltérően nem a támogatási összegen felül, hanem a támogatás összegéből kell teljesíteni, melynek következtében az 1%-os összeg az adókedvezménybe is beleszámít.

A támogató bejelentési kötelezettsége

A Tao. tv. 2013. május 19-től hatályos 22/C. § (3d) bekezdése szerint az adózó a támogatás és a kiegészítő sportfejlesztési támogatás kifizetésének tényét a pénzügyi teljesítéstől számított 8 napon belül az állami adóhatóság részére bejelenti. A korábbi szabályoktól eltérően az adózót immáron nem értesítési, hanem bejelentési kötelezettség terheli, amelyet változatlanul 8 napon belül kell teljesíteni az állami adóhatóság részére.

Változás a korábbi szabályokhoz képest egyrészt, hogy a bejelentési határidő jogvesztő, elmulasztása esetén annak pótlására nincs lehetőség. Másrészt a bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén a látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezménye nem vehető igénybe.